Még több verebes vers...

 

Saszet Géza: A veréb

 

a ve réb úgy jár a föl dön

ros láb bal szök del fo rog

min dig é he sen csu pa

szem fü les ret te gés

 

csak az ember esendőbb aki

úgy jár a földön emelt fejjel

hogy körül se néz

 

 

Faludy György: Apróságok

Pascua qui volucrum vivus,
walthere, fuisti

New Yorkba repülök. A taxi vár.
Előttem, a cementen
csipás szemmel az egyik ismerős
veréb kétségbeesetten
néz fel reám: mivé lesz nélkülem,
ki naponta etettem?

Virág Benedek: Veréb és nyúl

Sok ember a szerencsétlent igen hideg
Vérrel tekinti, sőt belőle csúfot űz,
Nem gondolván, hogy ő is olly nyomorult lehet,
Így tett s járt is nemrégen egy pajkos veréb;
Tudniillik a nyulat meglepvén hirtelen
A sas, konya órrával keményen vagdalá,
Hah! lábaid hol voltak? Elzsibbadtak-e?
Mond a veréb, s még többet akara mondani,
De felkapá egy kánya, s elröppene vele.

Vörösmarty Mihály: Madárhangok

"Jön a veréb a nagy faló,
Reptében ígyen szólaló:
          Csip, csep!
          Csip, csep!
Nem kell egyéb, mint hulladék,
Csak sok legyen, tüstént elég.
Paraszt betyár vagyok,
Éhségim oly nagyok,
Mint senkié.
Sem szántok, sem vetek,
Mégis kitelelek
Mint bármi méh.
Fáradjon más, én majd eszem,
Mit lophatok, meg nem veszem.
          Csip, csep!
          Csip, csep!
Nekem nem kell nagy élelem,
Csak egy kis elhullt búzaszem...
"

 

Viktor Jerofejev: Az orosz dugimesék természetrajzához

"Az egyik mesében például a veréb megkívánja a kancát. A kanca nem ellenzi a dolgot, de szerelemre vágyik. A mesélő a kanca szájába adja a paraszti szerelemkódexet:
-
Nálunk, falusi szokás szerint, ha egy legény szeretkezni akar egy leánnyal, előbb jól megvendégeli: diót meg mézes lepényt visz neki. Hát te mit adsz nekem?
Összehord a veréb a kancának egy véka zabot, szemenként a csőrében (bár a szerelem eszébe se jut). Értékeli a kanca az igyekvést, ám ekkor valahogy megsejti, mire is készül a veréb ("Ha akarjátok, itt, az egész ékes társaságunk szeme láttára búbolom meg"). Felül a veréb a kanca farkára, egyszer csak belecsusszan a lyukába. Következik a büntetés. A kanca rácsapja a farkát a verébre, egy hatalmasat fingik, a veréb meg szégyent vallva pottyan összesereglett társai közé."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (részlet)

"Szivemen páva sétált,
most denevér lóg róla,
veréb fog fészkelni szivemen."

Rónay György: Verebek

 

Tizennyolc-húsz fokos hideg
volt
idefönt a hegyvidéken.
Már azt hittem, ezen a télen
kipusztulnak
a verebek.
Napok óta egyet se láttam.
S mi történt tegnapelőtt? Ebéd
után
egy kevés maradék
      volt még a tálban,
csak pár falat, de mégis étek:
eltenni kevés, kidobni vétek.
A cica kényes, nem eszi meg.
" No, majd megeszik a verebek!"
Azzal egy kis tálkára véve
kitettük a balkon közepére
      a hóba.
Nem történt semmi perceken át.
Aztán megrebbent egy bokorág,
 
     s gyanakodva
      kidugta fejét,
és szétnézett egy kis veréb.
Szemügyre vette a terepet -
(
de akkor már új s új verebek,
tíz-tizenöt is lehetett,
tolakodtak a háta megett) -
tollát borzolta, mintha fázna,
      majd hirtelen
      rászállt egyenesen
a balkon alatt a barackfára.
Onnét, kis kémlelés után,
mint
csöppnyi gombolyag,
oly puhán huppant le a hóba a balkonon.
A többi veréb az ágakon
 
     leste, mi lesz.
Nem történt semmi. A kis begyes
ugrott
egyet-kettőt, utána
      lecsapott a tálra,
kikapott belőle egy rizsszemet,
      s eszeveszett
iramban visszamenekedett
      a fára;
      onnét lesett
a balkonunkra. A többi veréb
 
     elébb s elébb
óvakodott, majd egyik a másik
után röppent a barackfáig,
barackfáról balkon peremére,
s onnét orvul, gyanakodva,
      félve a tálig,
s egy rizzsel vissza az ágra.
Ellepték már egészen a fát.
És most kezdődött a haditanács!
      Micsoda lárma!
Húsz? ötven? száz? - a Rózsadomb
valahány
verebe ott zsibong
azon az egy fán, ott csivitol,
      s amikor
elérkezik a pillanat,
zúgva megindul a csapat:
surrog-burrog a sok kicsi fürge
      szárny, s a szürke
hadsereg elfoglalja a tálat.
      Nekilátnak,
nyelik
szaporán a rizsszemeket.
S a tálon csak úgy kopog és pereg
a
sok kicsi csőr: tíz, száz, ezer
békés kis géppuska kelepel,
s mire a nagy csata véget ér,
a tálka alja olyan fehér,
hogy annál szebb a leghevesebb
mosogatás után se lehet.
      A balkonon a
 
     tele van millió
      pirinyó
      szarkalábbal:
a verebek lábnyomával.
Azóta minden ebéd után
nagy veréblakoma van Budán
a balkonunkon: itt zsibong
      a Rózsadomb
minden verebe, s zengi veréb-
nyelven, hogy jólesett az ebéd,
s jöhet bátran a többi veréb
vendégségbe, mert van elég,
      s lehet
mínusz tíz, húsz, harminc: a telet
majd csak kibírjuk, verebek,
verebek, rigók, emberek,
ha van bennünk egy kis szeretet.


 

/Gillivray; Brehm "Az állatok világá"-ból/ 

 

"...veréb nélkül a város oly szomoru, mint a gyermektelen ház, és ha valamely helységben sok a veréb, az csak a jólétet bizonyitja."

 

 

 

 

Horváth Imre: Alázat

 

Nem repül a sasnál

madár magasabban,

a rigó füttyben

felülmúlhatatlan,

de van, miben első

a szürke veréb lett,

nincs, ki jobban örül

nála a kevésnek.

 

Verebek (Ismeretlen szanszkrit költő verse, Faludy György fordítása)

Falunk körül az ekék felszántották
a barnuló, tavaszi földeket.
A barázdákban játszódnak s ugrálnak seregestül a házi verebek, vagy magokat keresnek ott, hol mag van,
kis, görbe csőrük a göröngybe vág, rézsút tartják okos fejüket s közben
csipás szemükkel pislognak reád.

Virág Benedek: Fecske és veréb

Fészkén a fecske, tél után megtértekor,
Egy verebet látott, kire nagyon neheztele.
Intette, kérte, hogy belőle menne ki!
De a veréb az elfoglalt üres helyet
Magáénak mondotta, s nem mozdult; amaz
Méginkább fecsegett és pörlekedett ellene.
A házigazda végre lőn köztök bíró:
Mit pántolódtok, mond; világos a dolog;
Te fecske rútúl, mert hírem nélkűl hagyál
Ide engemet; ez ellenben itt maradt velem,
S kemény hideget és koplalást tűrt, szenvedett;
Méltó tehát, kit illyen hívségért szegény
Házamnak árnyékában eltartsak. Neked
Szállást gerendám, míg fenn leszen az, soha nem ád.

Lehoczki Károly: Zsánerkép verébbel

Megül a veréb a górélécen,
borzolja
tollát, hull a hó,
méláz a gazda a gangon, fejében

ott terem már szikes öt holdon
az idei kenyér, rá adó,
s tudja, veszít a bolton.

Bambul a veréb egykedvűn.
Mit néz? A hátsó udvari rumlit?
A gazda rágyújt, kifúj a sűrű
hóba
, jobb kedvre derül csipetnyit.

William Blake: A szirom (részlet, ford.: Képes Géza)

Vidám kicsi Veréb!
Szelid szirom-ágyon
Nyugodalmad légyen.
Nyílként szálltál elébb,
Bölcsőd ringatva véd
Keblem közelében.

 

Weöres Sándor: "Egyszer volt egy ember, szakálla volt kender" (részlet)

Kikopog a buzaszem
fura veréb-fejemen,
földet keres, ölelőt,
iszik esőt, levegőt. 

Fura veréb-fejemből
kalász egyenesen nől,
a madarak tépázzák,
az emberek gyalázzák. 

Madár méltán tépázza,
ember méltán gyalázza,
ki bánja hogy fejemen
kikopog a buzaszem?

Babits Mihály: Ének az élet javairól (részlet)

Se nem fehér holló, se nem tarka páva
az a madár akit minden ember áhit.
Csak köznapi veréb, parázna és lármás.
Szivesen megfészkel akárki eresszén.

Bálint Lea: Boldogságom erdeje (részlet)


Télen verebek voltak
levelek helyett
a fákon

Nyáron
Ki éri meg a nyarat?

 

Nem hiszik el a fájdalmaidat
senki nem érzi csak te
Te sem hiszed ha nem érzed

Ne kérdezd
hogy van tovább

mikor
a temetőút gödrében
fürödnek a verebek
megkeresztelkednek
mielőtt fejfádra szállnak.

 

 


Székely János: A veréb

 

Látjátok azt a verebet?

Én elbámulnám reggelig.

 

Ugrál, topog, ireg-forog

A járda közepén. Eszik.

 

Dühöng a forgalom, de ő

Nem tágít onnét semmiért sem.

 

Egy ájult cserebogarat

Mellyeszt, metél, trancsíroz éppen.

 

Sandán szemléli, azután

Felcsípi, s gyorsan odavágja.

 

Szapulja, szabja lelkesen,

Csak úgy kopog belé a járda,

 

Csak úgy potyog körül a sok

Kitinszilánk, csak úgy esőzik,

 

S ha arrébb pattan partnere,

Szemlátomást felmérgelődik.

 

Utánaszökdécsel peckesen

(Vélnéd, rugóra jár a lába),

 

Jobbról is ránéz, balról is,

Akár egy komplikált talányra,

 

Aztán újólag dühbe jön,

És sipp és supp! - szapulja, somja,

 

Potyolja, rázza, csépeli,

Míg végül mégiscsak kibontja.

*

S közben - látjátok, társaim? -

Közben résen van szüntelen,

 

Nehogy rátörjön valami

Alattomos veszedelem.

 

Közben megtorpan, s eltekert

Nyakkal tekinget szerteszét,

 

Igen, percenként százszor is

Felüti közben a fejét,

 

Reszket, figyel, vigyázkodik,

Hogy ami névtelen és szürke

 

Csöpp életére támad, azt

Gyors rebbenéssel elkerülje.

*

Látjátok azt a verebet?

Én elbámulnám reggelig.

 

Ugrál, topog, ireg-forog

A járda közepén. Eszik.

 

Gyilkol, miközben félni, és

Retteg, miközben ölni kell.

 

Egész mivoltán valami

Szilaj kettősség ömlik el.

 

Magát a létet tükrözi,

Amelyben harcok és keservek,

 

Üldöztetés és üldözés

Együtt teremnek, egyre mennek.

*

Elnézem, hogyan menekül,

S pofázik mégis fuldokolva.

 

Vad, idegtépő helyzet - én

Már régen abbahagytam volna.

 

De ő csak ugrál untalan,

De ő csak járja könnyedén;

 

Táncol csizmák és bogarak

Között, a járda közepén;

 

Évmilliók ropják az ő

Kis, bátor szökéseivel,

 

S én - akárhogy is undorít -

Meredten bámulom, mivel

 

Úgy érzem benne rángani,

Hogy saját izmaimba ráng át,

 

Az élet ősi, állati

Félszét és agresszivitását.